Megterítésre vár a Helikon-asztal

Csinta Samu 2014. november 14., 17:42

Hét évtizeden át csak a szögesdrót-kerítés mögül kiszűrődő furcsa hangok, büntetés-végrehajtó típusú neuropszichiátriai rehabilitációs központról terjengő hátborzongató történetek táplálták a marosvécsi várkastély legendáját. November 8-án a nagyközönség előtt is megnyílt a Kemény-kastély.

Megterítésre vár a Helikon-asztal
galéria
Fotó: Boda L. Gergely

Hét évtizeden át csak a szögesdrót kerítés mögül kiszűrődő furcsa hangok, büntető-végrehajtó típusú neuropszichiátriai rehabilitációs központról terjengő hátborzongató történetek táplálták a marosvécsi várkastély legendáját. Az egyszerű halandó legfeljebb az arborétumból szemlélhette a Marosvásárhelytől 42 kilométerre lévő kastély falait. Pedig az először 1228-ban említett, 1648-ban II. Rákóczi György erdélyi fejedelem által a Kemény családnak ajándékozott várkastély az egyik legmélyebb üzenetet hordozó erdélyi nemesi fészek. Eredeti, védelmi feladatán túl ugyanis a Trianon utáni erdélyi magyar irodalom és közélet újjászervezésének egyik kiemelkedő helyszíne volt, itt alakult meg a helikoni írói közösség, s a házigazda báró Kemény János által a legendás kerti asztal köré ültetett személyiségek nemcsak az erdélyi magyar irodalom, de a két világháború közötti erdélyi magyar közélet meghatározóinak is számítottak.

Harcban a múlttal

Marosvécs visszaszerzése talán az erdélyi átlagnál is küzdelmesebbnek bizonyult. A vécsiek ugyanis kezdetben egyáltalán nem tapsoltak a Kemények visszaigénylési szándékainak, és egzisztenciájukat féltve még némi politikai zsaroláshoz is folyamodtak. A Kemény család ugyanis 2001-ben Kerekes Károly marosvásárhelyi ügyvédet, parlamenti képviselőt kérte fel érdekei védelmére, a politikus-jogász azonban a 2004-es parlamenti választások előtt a falubeliek nyomására visszamondta a Kemény család jogi képviseletét. Egy több mint 250 aláírással ellátott levélben ugyanis a kastélyban működő kórház alkalmazottai a parlamenti választások előtt nem sokkal azzal fenyegették meg Kerekest, hogy ha a restitúciós perben továbbra is a Kemény báró leszármazottjait képviseli, a falu nem szavaz az RMDSZ-re. „Változatlanul a visszaszolgáltatás és a teljes jogorvoslat mellett állok, de nem akartam, hogy az esetleges választási kudarc után ujjal mutogassanak rám: miattam úszott el egy egész község szavazata” – magyarázta lépését utólag az RMDSZ politikusa.

A visszaigénylés ügye csak 2006-tól került érdemi fázisba, miután ügyvédi közvetítéssel sikerült kiegyezni a kastélyban lévő szociális intézményt működtető szakminisztériummal. A Maros megyei önkormányzat szociális igazgatóságának, az intézmény vezetőinek és a család képviselőinek sikerült megegyezniük abban, hogy amint uniós támogatással sikerül új szociális otthont építeni a gondozottaknak, megtörténik a tulajdonoscsere. A törvényben előírtakkal szemben – miszerint a visszaszolgáltatott ingatlanokban működő állami intézmények öt évig még használhatják az épületeket – a Kemény család türelme nyolc évig tartott. A nagy nap 2014. szeptember 30-án érkezett el, ekkor írták alá a kastély átadását rögzítő szerződést. „A család több tagja és az ügyvédünk is megjelent az átadási-átvételi szerződés aláírásához, Pokorny László intézményvezető viszont nem. Egy beton virágtartón írtuk alá a papírt, a méltatlan körülmények ellenére azonban pezsgővel koccintottunk” – idézi fel a pillanatot az egyik leszármazott, Vécsi Nagy Géza.

Az előzetes ígéretek dacára a kiköltöző intézmény leszerelte a fűtésrendszert, a leltári tárgyként kezelt bútorok egy részét kidobálták az ablakon, helyenként az ablaküveget sem kímélve, és egyes dokumentumokat is elégettek. A kastély eredeti bútorai közül csak Kemény báróné fésülködőasztala és egy szék élte túl a háború és béke egymást váltogató szakaszait, ennyi maradt a tárgyi örökségből.

Bár a kastélyátadás elhelyezett néhány újabb tüskét – elsősorban a Kemény-örökösökben –, a két fél a minél békésebb együttélésre ítéltetett. „Marosvécs eddig is híres falu volt, reméljük, a várkastélynak köszönhetően ezután még híresebb lesz” – fogalmazott Ördögh Ferenc, Marosvécs polgármestere a természetesen ünneplő, méltató beszédeket sem nélkülöző kapunyitási ünnepségen. Az elöljáró abbéli örömének is hangot adott, hogy miközben a kastély visszakerült eredeti tulajdonosaihoz, munkahelyek sem szűntek meg, sikerült a kórházotthon lakóit átköltöztetni a kastély mögött uniós pénzekből felhúzott új, korszerű épületekbe.

Ösvények, csillagtúrák

Az 1948-as államosítást követően évtizedeken át amolyan zárt osztálynak számított a kastély. Vécsi Nagy Zoltán, a Kemény család egyik leszármazottja gyermekkorában több nyári vakációt is eltöltött Marosvécsen, bejárása azonban neki sem volt a 12 hektáros területre, csak a kerítés külső oldalán kígyózó ösvényen járhatták körbe a család hajdani birtokát. „Első alkalommal 1990-ben egy Duna Televíziós forgatócsoport tagjaként léphettem a kastély területére. Talán az intézmény vezetői sem tudták, hogy a család egyik leszármazottja is a stáb tagjai között szerepel” – idézi fel a művészettörténész örökös. 2014. november 8-án viszont több száz érdeklődő már szabadon járhatta be a kastély termeit, folyosóit, csodálhatta meg az épület adottságait, a helyenként háromméteres falakat, illetve borzadhatott el az árvaház-menhely céljait szolgáló átalakításokon, amelyek nyomán ma is rozsdás csövek, otromba fűtőtestek, „sebhelyek” éktelenítik a helyiségeket. Kétségtelen: egy fájdalmas szakasz lezárult a kastély történetében, a tényleges feltámadás azonban hatalmas ügyszeretet, elképzelhetetlenül nagy erőfeszítéseket, rengeteg munkát feltételez.

A kastély ügyintézésével a család a dédunokát, Vécsi Nagy Gergelyt bízta meg, aki litván feleségével a kastély őrbástyájában kialakított portáslakásban él. A hasznosítással kapcsolatos elképzeléseket azonban édesapja, Vécsi Nagy Zoltán vázolta. „Legfontosabb célkitűzésünk természetesen nagyapám, Kemény János szellemi örökségének ápolása. Az éveken át itt találkozó erdélyi magyar írók emléke előtt hódolva összmagyar kulturális központot tervezünk létrehozni, amelyben számítunk a magyar állam támogatására, de a romániai intézményeket és a megyei hatóságokat is szeretnénk bevonni a folyamatba. Ugyanakkor igyekszünk minél több jelentős kulturális, közéleti esemény helyszínéül szolgálni, abban a nem titkolt reményben, hogy egy-egy rendezvény előkészítése újabb termek, szobák felújításával is társulna. A kastély, a Helikon vonzereje sűrű idegenforgalmat ígér a nyári hónapokra, de igyekszünk a turizmus szempontjából szegényesebb periódusokat is érdekessé tenni. Ide költözött a Kemény János-emlékszoba, könyvtárat, állandó népművészeti, festészeti tárlatot, családtörténeti kiállítást, Helikon-múzeumot is tervezünk. Az egykori vendégszobák helyreállítása is indokoltnak tűnik, a Kelemen- és Görgényi-havasok közelsége ugyanis kirándulások, csillagtúrák központjává is avathat bennünket.”

Beszélgetésünket egy helybéli férfi félénk, de egyértelmű közeledése akasztja meg. Azt mondja, odahaza, a pincében talált egy kastélyban készült régi fényképet. Nem tudja, kiket ábrázol, de most, hogy végigjárta a kastélyt, tudja, itt a helye annak a képnek. Úgyhogy ő rohan is, biciklivel van, egykettőre visszaér, feltétlenül várják meg.

Törvények ellenszelében
Hivatalos statisztika hiányában csak civil szervezetek, alapítványok által készített összesítés alapján lehet felbecsülni, hány kastélyt, udvarházat kobozott el a román kommunista hatalom, illetve szolgáltattak vissza a rendszerváltás után. Ezek alapján csak az erdélyi magyar nemesektől mintegy másfél ezer kastélyt és udvarházat, továbbá 50 ezer hektár szántót és közel félmillió hektár erdőt vettek el. Az elmúlt 25 évben többen visszaszerezték, visszakapták felmenőik kastélyát, udvarházát, de ma is rengeteg per zajlik a különböző jogi fórumokon, köztük a strasbourgi európai bíróságon. A különböző restitúciós törvények közül a 2005/247-es a természetbeni, eredeti helyszínen való visszaszolgáltatást szorgalmazta, s ha az valamilyen okból nem volt lehetséges, a pénzbeni kártalanítást is szabályozta. Haller Béla, az erdélyi magyar nemesi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke örvendetesnek tartja, a törvényhozók is ráébredtek, hogy a helyi hatóságok, önkormányzatok érdeke ellentétes a volt tulajdonosokéval, s a 2013-ban elfogadott 165-ös számú restitúciós jogszabály már nem bízza a helyi hatóságokra a restitúciós kérések elbírálását. „Több esetben előfordult, hogy 1990 után másoknak már kiosztották a földeket, máshol kultúrház, iskola működik az épületben, így az érintett helyhatóság népszerűségét kockáztatta volna a visszaszolgáltatással. Emiatt sok kérést elutasítottak, a végtelenségig elhúzzák a restitúciót, vagy rendkívül rossz minőségű területeket, elbokrosodott legelőket ajánlanak az elkobzott földekért cserébe. Az új törvény központosított adatbázis létrehozását írja elő, és immár megyei szinten vizsgálják felül az eddig nem teljesített kéréseket” – vázolta a helyzetet az amúgy marosvásárhelyi önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Haller Béla.
A nehézségek ellenére több arisztokrata család is sikerrel vívta meg harcát a hatóságokkal. Az ügy „zászlóvivőjének” Kálnoky Tibort tartják, aki visszaperelte a sepsikőröspataki kastélyt, a hajdanán más tulajdonaként államosított miklósvári vadászkastélyt pedig 50 évre koncesszióba vette a helyi önkormányzattól, és európai pályázatok révén igyekszik felújítani és bevonni az idegenforgalmi körforgásba. Ugyancsak Miklósváron parasztházak vásárlásával és felújításával működtet sikeres turisztikai vállalkozást, e házak szolgáltak mintául Károly herceg, brit trónörökös erdélyi házvásárlásaihoz is.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.