A „megakasztott” zsibói szórványosodás

Makkay József 2016. február 27., 19:27 utolsó módosítás: 2016. március 05., 20:36
A „megakasztott” zsibói szórványosodás
galéria

A 16. századtól a Wesselényi család uradalmi székhelyeként ismertté vált Zsibó két történelmi jelképe, az 1810-ben befejezett Wesselényi-kastély és az 1749-ben átépített középkori református templom ma is a mintegy tízezer fős szilágysági városka fő turisztikai vonzereje lehetne. Mindez azonban feltételes módban: a néhány évtizede még fontos vásáros helynek és a környék magyar centrumának számító településen mára nemcsak a szocialista ipar csődje miatt állt meg az idő, hanem a rendszerváltás óta vészesen felgyorsuló szórványosodás is perifériára szorította a szebb napokat megélt egykori magyar kisvárost.

Zsibó tükre mindannak, ami az utóbbi negyedszázad romániai kisvárosait jellemzi: rohamos elszegényedés, tömeges elvándorlás, az oktatás visszaszorulása, a gondozatlan környezet és a város központi részének történelmi értékeit és hangulatát semmibe vevő új ortodox katedrális. Magyar szempontból ezt a látványt tetőzi a Szilágyság legjobban szórványosodó közössége, amelynek mára egyetlen menedéke és találkozóhelye maradt az egyház. A mintegy hétszáz lelket számláló református és 70–80 lelkes katolikus közösség tíz év alatt szinte a felére és a rendszerváltás óta az egyharmadára esett vissza. Szilágysági viszonylatban is egyedi jelenség az ilyen mérvű népességfogyás. Nyilván ennek több oka van, a legfontosabb talán mégis az elzártság, a környékbeli magyar falvak hiánya, ahonnan vérfrissítés, utánpótlás érkezhetne.

Zsibó magyar közösségének elszigeteltsége nem új keletű, hiszen már a 19. században román falvak vették körül. Ennek történelmi előzményei egyrészt a tatárjárásra, másrészt a II. Rákóczi Ferenc által vezetett kuruc sereg 18. század eleji vereségére vezethető vissza: a császári hadak és az azokat kiszolgáló szerb határőrök felégették a vidéket, így az elüldözött vagy legyilkolt magyarság kicserélődött. Az újabb kori, kommunista betelepítés az 1960-as és hetvenes években a még többségben élő magyar közösséget két évtized alatt kisebbségbe szorította: a hat–hétezres román közösség tagjai a környező falvakból, de a Kárpátokon-túlról is érkeztek.

A Wesselényiek népe ma megfogyatkozva és jórészt kiöregedve keresi boldogulásának lehetőségeit. Annak próbáltunk utánajárni, hogy ebbéli törekvésében kire, kikre számíthat.

Utánpótlás nélkül

A város főterének körbekerített templomkertje a zsibói magyarság megmaradt közösségi vagyonának a magvát jelenti: a restaurálásra váró református templom, egy régi, lerobbant parókia és a kisebb-nagyobb egyházi épületek, illetve az előző egyházvezetés által papilaknak szánt, de a műemlékkörnyezetbe bele nem illő új emeletes ház jelenti a magyar szigetet. A három éve a gyülekezetbe kerülő Högye Gál Roberto református lelkész fiatalos lendülettel látott hozzá nemcsak a helyi magyarság lelki felrázásához, hanem az anyagi örökség számbavételéhez és a templom körüli környezet újratervezéséhez is.

Az előzményekről nem szívesen beszél, mert sok az elvarratlan szál, a gyülekezetet megosztó belső viszály, amelynek éppen a rendezésére jött, hívták ide. Szórványban közösségmentő próbálkozás ez. Ma már a munka nehezének a vége fele tart, a templomi istentiszteletek hosszú idő után újra „teltházasak”, az emberekben sikerült felébreszteni a közösségi együvé tartozás érzetét. E nélkül ugyanis a szórványsors többszörösen romboló hatású, és még közelebb kerülhetne ahhoz a végzetes pillanathoz, amikor már nemcsak az iskola vész el, de a templom is teljesen kiürülhet. Zsibón szerencsére ezt a végzetes folyamatot sikerült megakasztani. „Nincsenek illúzióim: azt tartom a legfontosabbnak, hogy számbelileg ne fogyatkozzunk túl gyors ütemben, és a meglévő közösség visszanyerje önbizalmát” – fogalmaz a lelkész. A feladat nem könnyű, hiszen a többi szilágysági kisvárostól eltérően Zsibót a kommunista rendszer a magyar közösség gyors elrománosításának egyféle kísérleti telepévé változtatta. A célt szolgálta nemcsak a betelepítés, hanem a magyar oktatás teljes elsorvasztása is. Azon ritka, magyarok lakta erdélyi kisvárosok közé tartozik Zsibó, ahol a kommunista rendszerben sem engedtek líceumi magyar oktatást. Hiába volt évtizedekkel ezelőtt egész osztálynyi magyar nyolcadik, helyben csak román líceumba iratkozhattak a fiatalok, így csak elvétve mentek Zilahra vagy Kolozsvárra tovább tanulni magyarul. A lelkész szerint ma már jól látható, hogy a román líceumi és szakiskolai osztályokban végzett magyar gyerekek többsége ösztönösen vonzódik a vegyes házasságok iránt. A tavaly esketett 12 zsibói fiatal párból 11 volt vegyes, román–magyar házasság... A trend hosszú évek óta megállíthatatlan, így nem véletlen, hogy az elemi magyar oktatás kevés gyerekkel, egyetlen összevont osztályban bukdácsol.

Högye Gál Roberto nem a vegyes házasságok ellen hadakozik, hiszen úgysem tudná megváltoztatni a trendet. Inkább arra törekszik, hogy a születő gyerekek közül, akit lehet, becsábítson a református egyház portájára. Örül, hogy ezen a téren is sikerei vannak.

A listáról levett műemléktemplom

Miközben körbejárjuk a teljes felújításra szoruló templomot – amelynek becsült költségei mintegy 150 ezer euróra rúgnak – kiderül, eleve hátrányos helyzetben vannak, mert az épület nincs a műemléktemplomok listáján, így kormányforrásból származó támogatásra nem számíthatnak. Egy középkori épületrészeken álló erdélyi magyar templom esetében eléggé furcsa kivétel ez, a zsibóiak azonban arra gyanakszanak, templomuk azért került le a műemléklistáról, hogy az ortodoxok gond nélkül felépíthessék a szomszédos telekre a maguk katedrálisát. Másként az ilyen társítást a törvény tiltja. De nemcsak a templom felújítását tartja prioritásnak Högye, hanem a Wesselényi-örökség ápolását is. Miután hosszas pereskedés után a botanikus kert felügyelete alatt álló Wesselényi-kastélyt az örökösök visszakapták és 1,5 millió euróért árulják, az egyetlen látogatható Wesselényi-emlék a templom maradt. Amelynek tartozékaként ide menekítették a kastély egykori kertjében, a kilencvenes években ismeretlenek által földig rombolt Wesselényi-kriptanéhány kőmaradványát. A Wesselényiek családi sírboltjából kiszórt csontokról ma sem tudni közelebbit, pedig nem az átkosban történt az eset, hanem két évtizede. A lelkész azt szeretné elérni, hogy a templomkertben egy olyan hely legyen, ahol az ide látogató turisták a „zsibói bölény”, a jeles Wesselényi Miklós emlékének adózhatnak.

A jövő ígérete

A megpezsdült gyülekezeti élet nemcsak a reformátusokra, hanem az apró közösségé zsugorodott római katolikusokra is jótékony hatással van. A ökuménia jegyében nemcsak velük, hanem az ortodoxokkal is keresik a párbeszéd lehetőségeit. A nagyon sok negatív előzmény ellenére vendéglátóm nagy előrelépésnek tartja, hogy híveivel megtörte a jeget, és az ökumenikus imahetek keretében az ortodox templomban is megszólalt magyarul. Zsibón erre még nem volt példa. Az ortodoxok parókus lelkésze a zsúfolásig megtelt templomban meleg szavakkal szólt a román és magyar egybegyűltekhez, arra buzdítva őket, hogy fogadják el a más felekezetűeket is, akik más rítus szerint imádkoznak ugyan, de legalább olyan jó keresztények, mint ők. Tettével Högyének sikerült némi csendet és megnyugvást hoznia abba a zsibói román–magyar kapcsolatrendszerbe, amelyben a magyarok hosszú idő óta vesztesnek érzik magukat. „Be van kódolva a magyarokba a másodrendű állampolgárszerep. Ha ezen változtatni tudunk, a közösségi önbizalom növelésével életterünket is mássá alakíthatjuk és a teljes közösség megújulhatna” – magyarázza a lelkipásztor. Ezt segíti elő az egyház gazdasági hátterének megerősítése is. Holland támogatással használtruha-kereskedést tartanak fenn, a befolyó pénzből pedig szociális munkát végeznek: a legszegényebb családok gyerekei hetente kétszer kapnak meleg ételt, a szegény családoknak havi élelmiszercsomagot juttatnak, és az anyagi lehetőségek függvényében évente egy-két daganatos beteg gyógykezelését támogatják.

A vallásórás fiatalok számára felújított és korszerűen berendezett terem a magyar gyerekek állandó találkahelye számos foglalkozással. A fiatalokkal történő kapcsolattartás hozománya, hogy mind a zilahi, mind a kolozsvári református kollégiumba eljutnak már a tovább tanulni akaró nyolcadikos magyar diákok. A lelkész meggyőzte a szülőket, hogy a magyar nyelvű tovább tanulás elsősorban nem anyagiak, hanem akarat kérdése. Miután az első diákok eljutottak Kolozsvárra, és az új környezet megváltoztatta őket, a kitörés lehetősége egyre több magyar szülőt foglalkoztat: ma már hatan tanulnak a Kolozsvári Református Kollégiumban.

Leépülő magyar oktatás

A Wesselényi Miklós báró által az 1820-as években megalakított első erdélyi óvoda méltán tette híressé Zsibót. A példa ragadós volt, a kisdedóvodák Erdély más településein is elterjedtek. A szilágysági kisváros legendás ura azonban nemcsak a legapróbbakra figyelt, hanem az iskolai oktatás felkarolásában is fontos szerepet játszott. A zsibói oktatásnak tehát lenne mire alapoznia, ha a rendszerből nem hiányozna a legfontosabb elem, a gyerek.

A rendszerváltás óta gyengélkedő magyar oktatás mára padlóra került. Két éve egyetlen összevont osztállyá zsugorodtak a 11 gyerekből álló elemi osztályok, de nem sokkal jobb a helyzet 5–8-ban sem, ahol húsz gyerekkel működik két összevont osztály. A magyar tagozat az 1973-ban alakult 1. számú általános iskola keretében működik, ebből lett a Zsibói Műszaki Líceum, a magyar nyelvű oktatás a rendszerváltás után mégis megmaradt a Ceauşescu-rendszerből örökölt nyolc osztállyal.

 

A gyerekhiány miatt évről évre borúsabb jövő elé néző magyar oktatást fenntartó iskola aligazgatójaként Csatlós Sándor mérnök-tanár (portrénkon) a bajok gyökerét a kilencvenes évekbeli elvándorlásban látja. „Az ujjaimon megszámlálhatom, hány egyetemet végzett értelmiségi jött haza az utóbbi 25 évben” – fogalmaz a zsibói tanárember, akinek minden tanéve azzal kezdődik, hogy sorra járja a szülőket. Van egy réteg, akit már győzködni sem lehet: ők a magyar óvodai csoport után egyértelműen román előkészítő osztályba íratják a gyereket. Aki mégis hajlik a magyar elemi oktatásra, azok közül többen a negyedik osztály végén döntenek a román tagozat mellett, hiszen a gyerek már tud írni-olvasni magyarul... Csatlós szerint nem állítható egyértelműen, hogy csak a vegyes házasságból származó gyerekeket íratják román tagozatra: az elmúlt években több színmagyar család gyereke is román tagozatra került, mert a szülők szerint az összevont osztályokban az oktatás nem hatékony. „Mindig elmondom, hogy ennek az oktatási formának is van előnye: kevesebb gyerekkel többet foglalkozhat a pedagógus, így amelyik tanulni akar, az ugyanolyan szintet ér el, mint a különálló osztályok nebulói. Bizonyosság erre a nyolcadikat végzett és magyar líceumokban Kolozsváron vagy Zilahon tovább tanuló gyerekek példája, akik megállják helyüket” – magyarázza Csatlós Sándor.

Zsibó oktatásának gyökeres átalakulása a románság hatvanas és hetvenes évekbeli tömeges betelepítésével kezdődött el. Ehhez kellett a település 1968-as várossá válása, ami Zsibót elindította a gyors iparosítás útján. Míg az ötvenes években két-három magyar osztály és egy félosztálynyi gyereket kitevő román osztály indult évi rendszerességgel, a hetvenes évekre megváltozott a helyzet: a négy párhuzamos román osztályra egy magyar osztály jutott.

A rendszerváltás utáni fogyás jelei hamar megmutatkoztak, és ekkor merült fel a szórványiskola-központ létrehozásának ötlete a református gyülekezet egyik ingatlanában. Kiderült, hogy a kezdeményezés mégsem életképes, hiszen Zsibónak nincs környékbeli magyar utánpótlása. Dés fele, a Szamos völgyében csak román falvak húzódnak, Benedekfalva, Szamosudvarhely vagy Nyírsid magyar lakossága pedig mindössze pár idősebb családból áll. A legközelebbi magyar település, Szilágycseh, a környék kisebb magyar centruma, ahonnan nem jönnének gyerekek Zsibóra iskolába.

„A zsibói magyar oktatás megmaradása a szilágysági RMDSZ »kijárásos« politikájának köszönhető, évről-évre meg kellett harcolni a két összevont elemi osztályért, mígnem olyan főtanfelügyelő került a megyei oktatás élére, aki az osztályok összevonásával az egy tanerős elemi oktatást rendelte el” – magyarázza a városi önkormányzat tanácsosaként is tevékenykedő aligazgató.

A hamvaiból újjáéledt és a minimálbéres rendszerre ráállt zsibói könnyűipar sok embert tudna foglalkoztatni, csak a kínálata nem vonzó. Aki tehette, elment külföldre dolgozni, az itthon maradottak pedig a túlélésre rendezkedtek be. Az egykoron jó fizetéseket kínáló zsibói vasútállomás leépült, a város csomópontjellege is a múlté. Az ipari parkba magyar befektetőket várt Zsibó magyarsága, de apróbálkozások nem jártak sikerrel. A városkának a második világháború után először az elmúlt mandátumban volt négy évig RMDSZ-es alpolgármestere Sárközi Pál személyében. Zsibó összes utcája közül a Wesselényi Miklósról elnevezett egyetlen utcácskának sikerült magyar nevet adnia. Az RMDSZ-tanácsos szerint bármilyen apró eredmény attól függ, hogy a háromtagú magyar képviselői csoport mikor képezi a mérleg nyelvét a 17 tagú városi önkormányzatban. A mostani mandátumban szociáldemokrata színezetű többség alkotja a városi tanácsot, alkura esély sem volt.


0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.