Ahova Ábel is járhatott volna iskolába

Aczél Péter László 2016. június 15., 14:01
Ahova Ábel is járhatott volna iskolába
galéria

Május utolsó hétvégéjén ünnep volt Csíkcsicsóban, ,,abban a nagy káposztatermelő faluban”, ahogy Tamási Áron írja az Ábel a rengetegben című regényének első soraiban. A mai napig nem sikerült kiderítenem, hogy az író szerint miért született itt a székely észjárást, furfangot, leleményességet megtestesítő Tamási-regényhős. Talán, mert a Hargita erdeinek nagy részét éppen e faluközösség birtokolta évszázadokon át? Annyi bizonyos, hogyha tényleg itt született volna, telente abban az iskolában koptatta volna a padot, ahol ezekben a napokban az ünnepségek zajlottak.

1735-ben kezdődött

A mai, modern épületben helyt kapó tanintézmény több évszázados múltat tudhat maga mögött. Szabó Magdolna, aki a hetvenes években az iskola igazgatója volt, egy kiadványban a csíkdelnei egyházi anyakönyvi adataira hivatkozva legalább 1735-ig tudja dokumentálni az iskola létezését. Az írások szerint Kászonújfalvi Imre József volt az első csicsói tanító, akit Györfi József követett. ,,1783-ban Csicsó egyházilag különvált Delnétől. Ezzel egy időben kezdetét vette az 1948-ig folyamatosan létező római katolikus egyházi iskolai oktatás. Kezdetben az iskola egy régi faházban működött. 1847-ben épült meg a 2 tantermes iskola épülete, amelyet 1962-ben renováltak, és amely 42 év után ismét az egyház tulajdonát képezi. Az állami iskola 1930-ban kezdte meg működését, 1936-ban felépült az állami iskola épülete, majd 1964-ben egy újabb épület került fedél alá. (...) Az utóbbi 20 évben ideiglenes megoldásként birtokoltuk az MTSZ székházának tervezett épületet is. (...)” – írja Szabó Magdolna. Megjegyzem, jómagam kisiskolásként még jártam a régi iskolában, és a sors szeszélye folytán ugyancsak én értesítettem a tűzoltókat, amikor a szemközti paplak ablakából megláttam, hogy kigyúlt az épület, amelyet aztán sajnos már nem sikerült megmenteni.

Az állami iskola 1930-as megalakulásától 1940-ig román nyelven folyt az oktatás. A magyar ajkú tanítók közül csak azokat alkalmazták, akik sikeresen letették a kötelező nyelvvizsgát. Ez tehát az iskola története, s annak a közösségnek sem érdektelen, amelyiket ez az intézmény kiszolgált.

Odaveszett a falu fele

A Csicsó helységnév nem egyedi a Kárpát-medencében, pontosabban a történelmi Nagy-Magyarország területén, különböző formáit megtaláljuk az anyaországban, de az elszakított területeken is. Az ősi helységnevek, így a Csicsó is, különben arra utalnak, hogy ezt a területet még a magyarok honfoglalása előtt egy szláv nép lakta. Csicsó a 11–12. század között a Csíkszereda melletti Szent János templom körül elterülő Tordafalvához tartozott egyházilag, ez a templom valamikor Delne, Pálfalva és Csicsó közös temploma volt, ma magányosan áll a Csicsótól keletre elterülő Torda völgye nevű helyen. 1694-ben Tordafalvát felperzselték a tatárok, Csicsó is Delne fennhatósága alá került egészen 1783-ig, amikor 562 lélekkel levált és vállalta a külön parókia tartását. És ezzel már újra ott vagyunk az iskolánál, innen számít önálló intézménynek.

Szűcs Margit nyugalmazott történelemtanár így összegezi a falu történelmét: ,,A falu lakossága átélte Erdély viharos történelmi eseményeit. Harcolt a székely falvakat feldúló tatár hordák ellen, szembeszállt a több évszázadig tartó török betörések kegyetlenkedéseivel. Részt vett a székely szabadságjogok megvédéséért indított felkelésekben, hitének védelméért ott harcolt a környező székely falvak lakosaival együtt a Tolvajos-tetőn 1567-ben János Zsigmond csapatai ellen. Az 1764-es madéfalvi mészárlás is érintette a falu lakosságát. A lázadás elfojtására küldött osztrák dragonyosok az Olt partján, Csaracsóban voltak elhelyezve s az itt folyó harc következtében a település jó része elpusztult. A járványok, az éhínség az itt élő embereket sem kímélte. Az 1838-as összeírás 200 ember elhalálozását mutatja, mely a járványoknak tulajdonítható. Az 1848–49-es szabadságharc eszméi lelkesítették Csicsó lakosságát is. Nagy számban fogtak fegyvert a forradalom védelmében és nagy áldozatot hoztak érte: a harcokban a fegyverforgató nép fele odaveszett. A negyvennyolcas eszmék tovább éltek a nép körében, ezt tanúsítja az a tény is, hogy 1891-től Orotás kőszikláját Kossuth sziklájának nevezték el és minden év Lajos napjának előestéjén örömtüzeket gyújtva ezen a helyen ünnepeltek. A 19. század végén, 1892. január 20-án a falu népe síkra szállt jogaiért, amelyeket a választásokon elkövetett visszaélések súlyosan sértették. A korabeli sajtó csicsói vérengzés névvel illette az eseményeket. Áldozatokkal járt az első és második világháborúban való részvétel is, amikor 6–700, illetve 150–200 hősi halottja volt a falunak.”

Méltó lenni Kájoni János szelleméhez

Egy nagy ugrással el is érkezünk 1991-be. Ebben az esztendőben Máthé Dénes igazgató irányítása alatt az ősi intézmény felvette a Kájoni János nevet. 1991 június 16-án tartották a névadó ünnepséget, díszbe öltözve, a falu lakosainak jelenlétében, meghívott vendégekkel a testvértelepülések iskoláiból, hivatalosságokkal, az iskola diákjainak díszműsorával, meghatódott tantestülettel, ahogy illik. Idézek az igazgató ünnepi beszédéből: ,,iskolánknak a Kájoni nevét választva szellemét is követnünk kell: édes szülőföldünket, népünket szolgálni. A nagyszerű ember nevének viselése magas követelményeket támaszt velünk szembe. Tudunk-e méltóak lenni nevének viseléséhez? Fölöttünk is zúg a történelem vihara, nekünk is újra kell építenünk, segítséggel vagy anélkül a szellem templomait s felékesíteni igaz emberi értékekkel, mert nem érünk semmit a cselekedeteink felgyűjtött tőkéje nélkül. Annyit érünk mindössze, amennyit teremtettünk.(...) Tanuljuk meg a költő szavával: élni a hó alatt is lehet jól, de csattogó szélben érdemesebb...”

Idén májusban újra ünnep volt Csíkcsicsóban: megtartották az iskola névadásának 25. évfordulóját. Alkalom volt ez az ünneplésre, alkalom volt a számadásra, alkalom az emlékezésre és a nosztalgiázásra. Alkalom arra, hogy újra bebizonyosodjon: a világon a legnagyobb érték maga az ember és az emberpalánták nevelése, útjaik egyengetése. A felnőtté válás felé talán a legnemesebb feladat és hivatás, ami megadatott azoknak az elhivatottaknak, akik ezt művelik. Alkalom volt arra, hogy megemlékezzenek azokról a sokszor névtelen tanítókról, tanárokról, nevelőkről, akik nélkül nem lehetnénk azok, egyénenként sem, akik vagyunk. Emlékeztünk a régiekről és örvendtünk együtt a maiakkal. Öröm látni: van aki folytassa a munkát, van akivel folytatni... Még akkor is, ha Nagy József plébános úr szavaival élve bánat és öröm is van a szívünkben ilyenkor. Öröm látni a gyönyörű gyermeksereget és bánat, hogy egyre kevesebben vannak. És ezt már én teszem hozzá: gyönyörűség végignézni a gyerekek seregszemléjét, pompázatos népviseletüket, az ártatlanságot és a lelkesedést, ahogy nekiindulnak az életnek – de hatalmas a felelősség is, amivel elindítjuk őket.

Szép gesztus a virágcsokor a megjelent nyugdíjas pedagógusoknak – és itt azoktól a régi, még ma is aktív százaktól kérek bocsánatot, akiket nem említek, mert lehetetlenség mindenkit említeni –, Szabó Magdolnának, Máthé Dénesnek, Péter Brigittának, Viga Ilonának, Székely Jolánnak, Lestyán Dénesnek. Szép, hogy itt lehettek azok, akik még aktívan tanítanak: Holló Edit igazgatónő és lelkes pedagógus csapata, azok, akik helyettesítő tanítóként, tanárként éjt nappá téve tanultak, hogy hivatásuknak igazi szakemberei váljanak és ma is ugyanolyan lelkesek, mint a kezdeteknél – Bencze Etelka, Kelemen Enikő, Kelemen Rozália, Kelemen Katalin –, a közösség azon vezetőinek, akik sokszor erőn felül is támogatják az intézményt, hogy a legmagasabb szinten teljesíthessen, a szülőknek, akik gyermekeikben látják a jövőt. És köszönet minden olyan bel- és külföldi barátnak, aki nélkül nem lenne ilyen kerek az egész. Boda Zoltán szavaival fejezzük be ezt a megemlékezést. A magyarországi testvérközség, Bogyiszló iskolájának igazgatója e szavakkal üdvözölte a csicsóiakat, szavai, bár nem a nevelésről szólnak, összefoglalják a lényeget: ,,... mindent elmondtak arról, hogy mit is gondolunk mi Csíkcsicsóról, az itteniekről, a kapcsolatunkról, a barátságunkról... személyesen is szeretnék néhány gondolatot elmondani. Egyre inkább divat lett Erdély Magyarországon és én ezt a szót nem szeretem a barátság fogalma mellett hallani. A barátság nem divat! A barátság nem üzlet, a barátság nem pénz! A barátság nem politika! A barátság szívből jön, a barátság az értelmen túlmutató érzelem, a barátság a lelkünkben lakik és nem a pénztárcánkban”.

Lám, mi minden benne van egy iskolai névadó ünnepség jubileumában. Talán éppen ezért nem véletlenül született Ábel Csíkcsicsóban.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.