A béke egy mosollyal kezdődik

EN-összeállítás 2016. szeptember 14., 17:56 utolsó módosítás: 2016. szeptember 14., 20:02

Ferenc pápa szentté avatta vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter téren Boldog Kalkuttai Teréz anyát, Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját. A „szegények angyalaként” is emlegetett Teréz anyát már életében sokan szentként tisztelték.

A béke egy mosollyal kezdődik
galéria

Hatalmas pizzázással ért véget Teréz anya szentté avatása vasárnap a Vatikánban. Ferenc pápa a szentté avatási szertartás után vendégül látott ebédre 1500 hajléktalant és rászorulót szerte Olaszországból. A Vatikáni Rádió jelentése szerint az ételt egy nápolyi pizzasütőcsapat készítette, és a Szeretet Misszionáriusai rend mintegy 250 apácája és további önkéntesek szolgálták fel.

Az avatási ceremóniára – amely az irgalmasság rendkívüli szentévének egyik legnagyobb tömegeseménye volt – mintegy százezren érkeztek a világ minden tájáról. A rendezvényt, amelyet több mint száz országban élőben közvetített a televízió, háromezer olasz rendőr és biztonsági ember felügyelte, a Vatikán feletti légteret pedig lezárták.

Teréz anya csodái

A szabadtéri szentmisén megjelent több állam- és kormányfő, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök, valamint az a férfi is, aki 2008-ban feleségének a Teréz anyához intézett imádsága hatására gyógyult meg addigi bénulásos és az orvosok által halálosnak nyilvánított betegségéből. A 35 éves brazil mérnöknél agytályogot diagnosztizáltak, a kórházi kezelés hatástalan volt. Kritikus állapotba került, minden valószínűség szerint meghalt volna a hatástalan kezelés után műtét nélkül. Decemberre már kómában volt, ám megmagyarázhatatlan módon magához tért és meggyógyult. Ez a csoda eredményezte az 1997. szeptember 5-én elhunyt albán származású Teréz anya szentté avatását.

A „szegények angyalaként” is emlegetett Teréz anyát már életében sokan szentként tisztelték. Egy másik csodáért – egy bengáli asszony rákbetegségből való felgyógyulásáért – 2003. október 19-én az apácát már boldoggá avatta II. János Pál pápa. 2002-ben ugyanis a Vatikán csodának nyilvánította Monica Besra gyógyulását, akinek hasi daganatát elmulasztotta egy medaillon, melyben Teréz anya képe volt. Besra szerint egy fénysugár jött a képből, mely meggyógyította a rákos daganatot. Besra kezelőorvosa viszont kitart amellett, hogy az asszony kilenc különböző gyógyszer hatására gyógyult meg, amelyet szedett.

Az irgalmasság munkása

Ferenc pápa szentbeszédében az „isteni irgalmasság nagylelkű szétosztójának” nevezte Teréz anyát, aki „odahajolt a kimerült emberek felé”, elismerve Isten adta méltóságukat. Felemelte hangját a világ hatalmasságai előtt, hogy ismerjék be a szegényekkel szemben elkövetett vétkeiket. „Számára az irgalmasság az a só volt, amely megízesítette minden tettét” – fogalmazott a katolikus egyházfő.

„Az irgalmasság fáradhatatlan munkatársa segítsen abban, hogy cselekedeteink egyetlen kritériuma az ingyenes szeretet legyen, amely nem ismer semmiféle ideológiát” – hangsúlyozta Ferenc pápa. „Hordozzuk szívünkben Teréz anya nevetését, és ajándékozzuk oda mindenkinek, akivel találkozunk utunk során, különös tekintettel a szenvedőkre” – kérte az egyházfő.

Kritikus hangok is voltak azonban Teréz anya szentté avatásával kapcsolatban. A bírálók szerint ugyanis a Nobel-békedíjas apáca csak a szegénység tünetei, nem pedig okai ellen vette fel a harcot, és egyeseknek szúrta a szemét az abortusszal és a fogamzásgátlással kapcsolatos álláspontja is. Ráadásul halála után előkerültek olyan levelek, amelyekből kiderül, hogy Teréz anya nemegyszer kételkedett Istenben.

Ki volt Teréz anya?

Teréz anya 1910. augusztus 27-én Agnes Gonxha Bojaxhiu néven született kisbirtokos albán paraszt lányaként Szkopjéban. 12 éves korában a katolikus elemi iskola tanulója volt, amikor egy belső hang a szegények megsegítésére szólította fel. Ettől kezdve céltudatosan készült a misszionáriusi tevékenységre: 18 évesen Írországban belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, amely akkoriban együtt dolgozott a kalkuttai érsekséggel, s felvette a Teréz nővér nevet (Lisieux-i Szent Teréz után). Néhány hónapos dublini képzés után 1929 januárjában érkezett Kalkuttába, ahol 1948-ig tanított a St. Mary Főiskolán. 1937. május 24-én tette le utolsó rendi fogadalmát, ekkor kapta a Teréz anya nevet.

1946-ban, miközben Dar­dzsi­lingba utazott a vonaton, hogy tüdőbetegségét kezeltesse, meghallotta a jézusi hívást, hogy a legszegényebbek között szolgálja őt. Az Indiában mindennapos nyomor és nélkülözés olyan nagy hatással volt rá, hogy végül engedélyt kapott tanári tevékenysége feladására, és életét a kalkuttai nyomornegyedeknek szentelhette. 1948-ban bocsátották el rendjéből, 1949-ben felvette az indiai állampolgárságot. Egy patnai amerikai iskolában kitanulta az ápolónői munkát, s elkezdte összeszedni, ápolni, tanítani a kalkuttai utcák gyerekeit, hajléktalanjait. Ettől kezdve viselte a később egyenruhává vált jellegzetes öltözékét, a fehér szárit kék szegélycsíkokkal.

1950-ben Indiában megalapította a Szeretet Misszionáriusai katolikus irgalmasrendet és Kalkutta nyomornegyedében telepedett le, hogy Istent szolgálja a szegények legszegényebbjei között. Létrehozott egy kórházat a súlyos betegek számára, otthont alapított az elhagyott, rosszul táplált, fizikailag vagy lelkileg sérült gyermekeknek.

Jelkép, legenda

Teréz anya azt a célt tűzte ki, hogy szeretetet és gondoskodást nyújtson mindazoknak, akikről különben senki nem gondoskodik. Világszerte elismert tekintély lett: gyógyította a betegeket, istápolta a leprásokat, közben fáradhatatlanul körbeutazta a Föld országait, rendje alapítványokkal, kórházakkal, szociális otthonokkal gyarapodott világszerte. Erdélyben kétszer is járt, 1990 és 1992 nyarán, a beszámolók szerint elsősorban a sepsiszentgyörgyi, őrkői romatelep szegényeit karolta fel, de Csíkszeredába, Csíksomlyóra is ellátogatott. A jelképpé, legendává vált apáca mozgalma nemzetközi lett, keresztény hitben fogant életfilozófiája az egész világon a legkülönbözőbb vallási felekezetek körében talált követőkre. A „szegények angyala” által alapított irgalmasrendnek jelenleg mintegy 4000 tagja van világ 123 országában.

Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül a legnagyobb volt az 1979-ben neki ítélt Nobel-békedíj a szegények és a nélkülözők, a betegek és árvák közötti emberbaráti tevékenységéért. (A díj történetében ő volt a hatodik női kitüntetett.)

Teréz anya 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg. Bár ő maga túlzásnak tartotta a tervet, már halála után két héttel felállították életnagyságú szobrát az általa vezetett rendház előtt. Népszerűsége azóta is töretlen: világszerte szobrokkal, emlékhelyekkel, megemlékezésekkel és persze jótékony cselekedetekkel tisztelegnek öröksége előtt. 

Tíz gondolat Teréz anyától
1. Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte.
2. Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.
3. A béke egy mosollyal kezdődik.
4. A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen.
5. Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk.
6. A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre.
7. Mindannyiunknak egy élete van! Miért nehezítjük meg egymásnak?
8. Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
9. Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.
10. Mosolyogjatok egymásra, a férjetekre, a feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.
Forrás: 777.blog.hu

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport